Bemutatkozik Hizsnyai-Zolnai Vanda

2019. október. 10.

25 éves, balkezes átló vagyok és Debrecenből származom. Férjemmel Székesfehérvárra költöztünk a közelmúltban, munka miatt. Fésüs Irénről sok jót hallottam korábban, például, hogy milyen jó edző, és mivel itt éltünk a városban, megkerestem.

Augusztus óta edzem a lányokkal, akik nagyon befogadóak és hihetetlenül ügyesek. Szeretem az edzéseket és remélem, hogy tudok még ennyi idősen is fejlődni.

Ami a pályafutásom korábbi szakaszait illeti, Szombathy Andrásnál kezdtem Debrecenben, az Eötvös DSE-nél, amellyel 2012/2013-ban bronzérmesek lettünk az NB II-ben. Majd átjelentkeztem egy pesti egyetemre, így játszottam az UTE, az MTK Budapest, a Budaörsi DSE és a TF színeiben. A TF-en kaptam a legtöbb játéklehetőséget, a csapattal pedig 11. helyezést értünk el az NB I-ben. 2018-ban Nagy Krisztánál strandröplabdáztam, amely érzésem szerint hozzájárult a fejlődésemhez. Emellett az Eötvös DSE-ben szerepelve megnyertük a 2018/2019-es szezont az NB II Keleti csoportban, s feljutottunk az NB I-be. A budaörsi osztályozó tornán láttam először a fehérvári lányokat játszani.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Eke Péter és Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre Foxconnál: a játékosokat az elmúlt szezonról és céljaikról kérdeztük

A MÁV Előre Foxconn két kulcsjátékosa, Eke Péter és Szabó Vilmos a 2025/26-os szezonban is a csapat kötelékében marad. A […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]
crossmenuchevron-down