Bemutatkozik Guzmics Richárd

2018. október. 2.
42878842 2540022899348106 1987698615342071808 o

2005-ben kezdtem el sportolni Kaposváron Ágfalvi Krisztinél. A Kaposvárral 2011-ben gyermekbajnokságot nyertünk.

2012-ben igazoltam el Dunaújvárosba, ahol Kelemen István és Tomanóczy Tibor voltak az edzőim. Öt évet játszottam Újvárosban, ahol minden korosztályban az országos döntőn részt vettünk. A 2012-13-as gyermekbajnokságban első helyen, az ifjúsági sorozatban második, a junior ob-n pedig első helyen végeztünk. 2013-14-ben ifjúsági bajnokságot nyertünk, 2014-15-ben pedig a második pozícióban zártunk. Diákolimpián ötször szereztük meg a legfényesebb érmet. 2014-ben az iskolák közötti világbajnokságon a 10. helyen zártunk. Öt éven keresztül voltam korosztályos válogatott.

2017-ben Szolnokra igazoltam, idén pedig ide, Fehérvárra. Azért ezt a klubbot választottam, mert számomra fontos, hogy fejlődni tudjak, legyenek meg a megfelelő feltételek, illetve, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. A vezetőséggel történő megbeszélés során úgy vettem észre, hogy minden adott itt Székesfehérváron, illetve magával ragadott a barátias, családias hangulat.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Különleges vendég az István Király Általános Iskolában

Május 12-én felejthetetlen élményben volt részük az István Király Általános Iskola és Röplabda Akadémia leány játékosainak. Edzésükre ugyanis ellátogatott Pesti […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]
crossmenuchevron-down