3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

Az ÉDRA játékosaival rajtol a strandröplabda-ob

2023. június. 12.

A három fordulóból és döntőből álló strandröplabda országos bajnokság pénteken rajtol és vasárnapig tart. Az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia és a Magyar Röplabda Szövetség közösen rendezi a 2022/2023-as sorozat első állomását, melyen a tatai klub több strandröplabdázója is homokra lép.

Gőzerővel zajlanak az ob első fordulójának előkészületei, az ÉDRA munkatársai hetek óta azon fáradoznak, hogy magas színvonalú bajnoki fordulót hozzanak tető alá az előttünk álló hétvégén. A szervezés mellett ráadásul a versenyzésben is fontos szerep hárul az egyesületre. Női vonalon a nemrég leigazolt, címvédő Villám Lilla és a legutóbbi bronzérmes, de korábbról már ugyancsak bajnok Vaida Beáta párosa a főtáblán indul.

Villám Lilla

„Izgatottan várom a hétvégi versenyt, illetve az egész szezont, hiszen új párosként lépünk pályára, a tatai forduló lesz az első közös versenyünk. Mindketten országos bajnoknak mondhatjuk már egyébként magunkat külön-külön, úgyhogy nem meglepő, hogy közös célunk is éppen ez: számomra megvédeni a bajnoki címet, Beának pedig másodjára is megnyerni az ob-t. Igaz, a közös munkát a válogatott miatt csak ma tudtuk úgy igazán elkezdeni, de úgy gondolom, gyorsan össze tudunk szokni és szeretnénk már Tatán is jó eredményt elérni” — nyilatkozta a magyar bajnok strandröplabdázó, Villám Lilla.

A férfiak mezőnyében a szintén új ÉDRA-igazolás, teremben a MÁV Előrében játszó, 2022-ben bronzérmes Szabó Vilmos Fazekas Balázzsal vág neki a tornának a közös sikerek érdekében.

„Igazából a munka nem állt meg a kaposvári meccs után, az edzéseket folytattuk Fehérváron és utána egy kis időre a válogatottba is be kellett segíteni. A strandot teljes gőzzel nemrég tudtam/tudtuk elkezdeni, de Rácz Laci edzőnkkel már most látjuk, hogy az egész éves munka látszik a teljesítményemen. A cél a fejlődés. Ezen túl persze egy teremjátékosnak mindig kell egy kis idő az átállásra, így eredmény szempontjából a nyári szezon legeleje nem annyira mérvadó. Az augusztusi döntőn egyértelmű elvárás lesz a négy közé jutás” — árulta el honlapunknak Szabó Vilmos.

Egy-egy női és férfi ÉDRA-duó a pénteki selejtezőben is pályára lép: Rózsás Eszter Zolnai Flóra mellett, Bandi Olivér pedig Bandi Bernát oldalán küzdhet a főtábláért.

Sok sikert kívánunk!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down