218
2026.02.14.
19:00
Jegyek
3057
2026.02.15.
18:00
Jegyek
3064
2026.02.18.
16:00
Jegyek

A veretlen bajnokkal méri össze erejét női csapatunk a hétvégén

2024. január. 19.

A címvédő otthonába látogat a MÁV Előre Foxconn a női röplabda Extraliga alapszakaszának 12. fordulójában. Pallag Ágneséknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Vasas Óbuda idén még nem talált legyőzőre a hazai sorozatokban.

A két csapat előző összecsapását a kék-piros alakulat nyerte Székesfehérváron, 3-1 arányban. A budapesti csapat hazai pályán sem tűnik könnyebb ellenfélnek. Eddigi öt mérkőzésén mindössze két szettet veszített. Ezzel szemben a tabella második helyén álló MÁV Előre idegenben eddig gyengélkedik, két győzelem mellett két vereség a mérlege. Két közvetlen rivális, a KNRC és a BRSE is szentveszteség nélkül győzte le a fehérvári hölgyeket, akik elszántan bizonyítanák, hogy a VOK Sportcsarnokon kívül is képesek nagy tettekre.

Másodjára játszunk idén a Vasassal, amely Magyarországon és az európai kupaporondon is kiváló teljesítményt nyújt. Nagyon erős, stabil csapat. Mindig várjuk, hogy ellenük léphessünk pályára, hiszen a sportolók és edzők azért dolgoznak keményen minden nap, hogy utána a legjobbakkal mérhessék össze erejüket. A legutóbbi mérkőzésünk óta sokat fejlődött a csapatunk. A lányok hisznek a saját képességeikben, és úgy vélem, ha bátran megyünk oda, akkor nagy csatát fogunk vívni a Vasassal, amely bárki javára eldőlhet” – nyilatkozta Lukasz Przybylak a rangadó előtt.

A mérkőzést az M4 Sport+ és az m4sport.hu élőben közvetíti. 


Női Extraliga alapszakasz, 12. forduló

2024.01.20. szombat 18:00

Vasas Óbuda – MÁV Előre Foxconn

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Nem hezitáltunk sokat

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának 3. fordulójából elmaradt mérkőzést pótolta csapatunk a Szolnoki Röplabda Klub-SC SI ellen, és az […]

Hátország - Egy győzelem, egy vereség

U17-es fiú csapataink, valamint U13-as lányaink számára kétarcúan alakult a hétvége, egy sikeres összecsapás mellett a másik meccsük csalódással ért […]

Győzelem gigászi csatában

A TippmixPro Női Extraliga 16., az alapszakaszt záró fordulójában csapatunk ugyan kétszettes előnyt kovácsolt, ám végül csak horrorisztikus végjáték után […]

Folytattuk a sorozatot

A TippmixPro Férfi NB I Extraliga alapszakaszának 17. fordulójában csapatunk a várakozásoknak megfelelően legyőzte a SWISTEN Dág KSE legénységét. Ezzel […]
crossmenuchevron-down