A MÁV Előre SC közleménye a Fatum-Nyíregyháza vádjaira

2024. március. 7.

Klubunk átfogó belső vizsgálatot indít az incidenssel kapcsolatban, ahogyan annak ügyében is, miként juthattak be illetéktelenek a csapat privát öltözőjébe, ahol belső szakmai információk is találhatók.

Amellett, hogy még nem tudjuk, hogyan jutott be női játékosaink privát öltözőjébe a nyíregyházi csapat, kiemelnénk, hogy ez a párharc bár magas színvonalú volt, a másik fél részéről nem a sportszerűség jegyében zajlott. Pillanatnyilag a MÁV Előre SC-nél a dokumentumok előkészítése zajlik azzal kapcsolatban, hogy az egyik mérkőzés közben dominikai játékosunkat női és emberi mivoltában megalázó, minősíthetetlen jelzőkkel illette anyanyelvén (spanyolul) az ellenfél vezetőedzője Adrian Chylinski, amivel kapcsolatban a játékos klubunknál bejelentést tett. 

Mi nem tudhatjuk, hogy a nyíregyházi csapat privát öltözőjében mi történik, mivel a mi csapatunk úgy gondolja, hogy ott semmi keresnivalója nincsen. Mindemellett sajnáljuk, hogy női röplabdacsapatunk játékosai egy gyerekes csínytevéssel átlépték a sportszerűség határait. A MÁV Előre SC a teljes csapat nevében elnézést kér a Fatum-Nyíregyháza játékosaitól. 

Pallag Ágnes, a MÁV Előre Foxconn csapatkapitányának nyilatkozata: „A legtöbb csapatnál előfordulnak hasonló motivációs módszerek. Nem állt szándékunkban bárki érzéseit megbántani. Gondolatban és fizikailag sem ártottunk senkinek és álmunkban sem gondoltuk, hogy kijut az öltözőből. Sajnáljuk, hogy ez a helyzet kellemetlenül érinti a Fatum-Nyíregyháza játékosait, de a szezon után szívesen meghívjuk őket egy barátságos darts meccsre, ahol tisztázhatjuk a nézeteltéréseket.”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Címvédőhöz méltó bajnoki rajt

A honi férfi röplabda bajnokságban először lépett pályára csapatunk, és rendkívül magabiztos játékkal, lényegében csupa fiatallal teletűzdelve kereken egy óra alatt győzte le a vármegyei rivális, Dunaújváros KSE együttesét. MÁV Előre Foxconn – Dunaújváros KSE 3:0 (13, 16, 9)

Másodjára vereség

A TippmixPro Női Extraliga 9. fordulójából előrehozott mérkőzésen az MBH-Békéscsaba fogadta MÁV Előre Foxconn együttesét a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. A lilák magabiztos játékkal három szett alatt eldöntötték az összecsapást. MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3:0  (15, 17, 11)

„Ellenfelünk a magyar bajnok, komoly játékerőt képvisel” – így készül az esti BL-mérkőzésre a Las Palmas

Hogy látja az esélyeket spanyol ellenfelünk? Klubunknak hárman is nyilatkoztak.

Utánpótlás 10.18.-10.19.

A 2025. október 18-19-i hétvége mérkőzésekben gazdag volt a MÁV Előre Utánpótlás csapatai számára. A vasárnapi játéknapon az U20-as lány és fiú csapatok is dupla győzelmet arattak Székesfehérváron, ahogy az ÉDRA U20-as gárdája is kétszer nyert Zalaegerszegen. Az U15-ös lánycsapatok felemásan szerepeltek (a Kék 2 győzelem, a Piros 2 vereség, a Fehér 1 győzelem és 1 vereség), míg az U15-ös fiúk egy győzelemmel és egy vereséggel zártak Kunhegyesen. Szombaton az U12-es kismini csapatok belső körmérkőzésen játszottak.
crossmenuchevron-down