A MÁV Előre Foxconn a Dág KSE és az UTE ellen lépett pályára

2024. október. 6.

Október első hétvégéjén megkezdődött a legújabb szezon a MÁV Előre Foxconn csapatainak, akik a Dág KSE és az UTE játékosaival néztek szembe.

Férfi csapatunk átütő győzelemmel debütált a 2024/25-ös Extraligában játszott első mérkőzésén, melyre Esztergomban került sor. A Dág KSE-vel szembeni játékukat összeszedettség és dinamikus csapatmunka jellemezte, melynek hatékonysága a meccs végeredményében is egyértelműen megmutatkozott. A vasárnap esti összecsapást magabiztos, 3-0 eredménnyel a MÁV Előre nyerte, erőteljes felütéssel kezdve a bajnokságot.

"Ahhoz képest, hogy ez volt idén az első bajnoki mérkőzésünk, nagyon felszabadultan tudtunk játszani és mindenki kivette a részét a csapatmunkából. Játékunk az egész mérkőzés során rendezett maradt, ennek köszönhetjük győzelmünket." - mondta Pesti Marcell, a MÁV Előre játékosa.

A lányok fővárosi meccsüket dinamikus játékkal kezdték az első szettben, a két csapat azonban fej-fej mellett haladt, amiből végül az UTE jött ki győztesen. A második játszma szintén szoros küzdelmet ígért, ám érzékelhetővé vált, hogy az első elvesztett menet kissé kizökkentette játékosainkat a lendületből, ezzel pedig a második pontot sem sikerült megkaparintaniuk. A harmadik szett során az UTE végig tartotta a vezetést, s bár a játék végére a MÁV Előre is elkezdett felzárkózni, már nem volt lehetősége megfordítani az állást. Ezzel az alapszakaszos meccset 3-0 eredménnyel az újpesti csapat nyerte.

A mérkőzés eseményeit összefoglalva, Lukasz Przybylak vezetőedző elmondta: "Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az UTE csapatának a magabiztos teljesítményhez és a 3-0-s győzelemhez. Úgy gondolom, a mérkőzés kulcspontjának az első szett bizonyult, amit sajnos nem tudtunk megnyerni, ezután pedig érezhetővé vált némi bizonytalanság a játékunkban és nem sikerült visszatalálnunk a helyes útra. Nem volt egyszerű dolgunk, mivel sérülések és betegségek miatt több játékosunk is hiányzott a csapatból, így egy extrém helyzettel kellett szembenéznünk. Ennek ellenére mindent megtettünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a mérkőzésből, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben képesek leszünk jobb teljesítményt nyújtani."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Újabb megmérettetések előtt

Miután elbúcsúzott férfi csapatunk Las Palmasban a Bajnokok Ligája selejtezőjében, megkezdi menetelését a CEV Volleyball Cup-ban.

Utánpótlás 11.08.-11.09. - Majdnem tökéletes hétvége

Korosztályos csapataink szinte minden fronton győzelmekkel zárták a mögöttünk hagyott hétvégét. Az U20-as lányok, és fiúk egyaránt sikerrel fejezték be minkét meccsüket, de büszkék lehetnek az U15-ös Kék lánycsapat is elért eredményeire, míg az U15-ös fiúk ugyancsak kettős győzelemnek örülhettek. 

A lilák örülhettek a végén

A TippmixPro női Extraliga alapszakaszának 4. fordulójában három szettben győzte le az Olasz utcában az UTE együttese csapatunkat. Több alkalommal is kezünkbe vehettük volna a meccset, ám a döntő pillanatokban a vendégek rendre felülkerekedtek. MÁV Előre Foxconn – UTE 0:3 (-19, -23,- 20)
crossmenuchevron-down