A KNRC győzelmével zárult a lányok mérkőzése

2025. január. 25.

Január 25-én a MÁV Előre Foxconn lányai számára folytatódott az Extraliga, ezúttal a KNRC játékosaival találkoztak Kaposváron. A korábban már legyőzött csapattal a visszavágó ezúttal 3-0-ra ellenfelünk győzelmével végződött.

Szombaton 18:00 órakor kezdték meg a lányok a KNRC elleni bajnoki mérkőzésüket Kaposváron. Az első játékrészt a hazai csapat tudta lendülestesebben indítani, és bár szorosan követtük őket, huzamosabb ideig pár pontos hátrányból játszottunk. Ugyan ebből a távolságból ügyesen tartottuk a lépést, valahogy nem tudtuk úgy kivitelezni stratégiánkat, hogy utolérjük a kaposváriakat. A szett második felében pedig a különbség néhány alkalommal már négypontosra nőtt közöttünk, kihívóink ezzel egyre stabilabb vezetéssel haladtak a játszma vége felé. Végül 24-20-nál jutottak szettlabdához, amit egy hosszabb labdamenet után sikerült is értékesíteniük. Így a mérkőzés első szettjét a KNRC zsebelhette be.

A második játékrész első pontjai már nálunk landoltak, ami a meccs sokkal biztatóbb folytatását vetítette előre. Erőfölényünk azonban nem tartott sokáig, rövidesen ugyanis egyenlített a KNRC, majd ismét megelőztek minket. Ezzel elindult egy, az első játszmához kísértetisen hasonlító játék. A lányok tartották magukat, mégis a hazaiak diktálták a tempót, nagyjából három- és négypontos különbségre berendezkedve. Ám a játék felénél kezdtünk felzárkózni, 12-12-nél pedig egyenlítettünk. Ezt ugyan nem sikerült állandó vezetésre váltani, mégis sokkal szorosabb verseny bontakozott ki. Innentől sokszor gazdát cserélt az első hely, de közeledve a játékrész végéhez a KNRC kezdett veszélyesen közel kerülni a második szettgyőzelemhez. 24-19-nél lehetőséghez jutottak, hogy lezárják a játszmát, amit ugyan először sikerült hárítanunk, másodjára mégis pontra tudta váltani a Kaposvár. Így 2-0-ra a második szett is a hazaiakhoz került.

A harmadik játékrész első pontját megint a MÁV Előre lányainak sikerült megszereznie, rövidesen mégis a korábbi mintázatot folytattuk. Haladt tovább egy szoros, fej-fej melletti játék, ahol néha mi, néha pedig ellenfeleink indultak meg, hogy aztán rövidesen meggátoljuk egymás próbálkozásait. Ez 10-7-nél kezdett megváltozni, amikor is a KNRC már látványosabb előnyre tett szert. Ezt egy gyors időkérés követte, amitől azt reméltük, hogy sikerül rendezni sorainkat és megállítani a hazai csapatot. Ez sajnos mégsem úgy sült el, ahogy terveztük, hamarosan 12-7-re nőtt a különbség. Itt viszont megakadt a kaposvári csapat és 12-11-nél lehetőséget kaptunk, hogy ismételten megszorongassuk őket. Ám ez sajnos nem jött össze, pillanatokon belül megint négypontos hátrányba kerültünk. Végül ebből is egy mintázat bontakozott ki: ennek részeként többször felzárkóztunk (15-15, 18-18, 21-21), majd lemaradtunk. Ez végül ahhoz vezetett, hogy 24-22-nél játszma- és meccslabdához jutott a Kaposvár. Ezt először egy remek blokkolással sikerült hárítanunk, második próbálkozásuk azonban betalált. 25-23-ra a KNRC az utolsó szettet is megnyerte, ezzel együtt pedig 3-0-ra a mérkőzés is a kaposvári csapat győzelmével zárult.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Május 13-14. között Madridban szurkolhattunk női röplabdásainknak

Kun Stefánia és Villám Lilla válogatott játékosaink számára az elmúlt két napban zajlott a CEV BeachVolley Nations Cup 2025-ös selejtezője, […]

A hétvégén zajlott a lányok U17-es Országos Bajnoksága Budapesten

Május 9-11. között zajlott az U17-es korosztály szezonjának fináléja, ahol a MÁV Előre lányai is megmérettették magukat és végül a […]

Székesfehérváron ünnepeltük a MÁV Előre Foxconn magyar bajnoki címét

Szombaton sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi a röplabda rajongói: a MÁV Előre Foxconn csapata lenyűgöző teljesítménnyel harmadszor is legyőzte a Fino […]

Történelmi negyedik helyezés Cerviában – új korszak kezdődhet a magyar női strandröplabdában

Egy pontokra kiélezett, háromszettes bronzmérkőzés a szlovének ellen nem csökkenti annak jelentőségét, amit a magyar női strandröplabda-válogatott elért ezen a […]
crossmenuchevron-down