A fiúk hazai pályán, a lányok idegenben folytatják

2025. január. 16.

Január 18-án ismét duplán izgulhatunk, ugyanis a MÁV Előre Foxconn mindkét felnőtt röplabdacsapata pályára lép majd az Extraliga bajnokság keretében.

Szombaton először a fiúk megmérettetésére kerül sor, akik a GreenPlan-VRCK csapatával néznek szembe 18:00 órakor. Férfi játékosaink Székesfehérváron, az egyesület nemrégiben felavatott csarnokában fogadják kihívójukat, így velünk lesz a hazai pálya előnye.

Női röplabdacsapatunk kihívása ezután következik majd, ők a Vasas SC csapatával mérik össze erejüket. A lányok ezúttal idegenben, 19:35-kor találkoznak ellenfelükkel, akik jelenleg közvetlenül mögöttük helyezkednek el a bajnoki tabellán.

Mindkét csapat számára elengedhetetlen a szurkolók támogatása. Éppen ezért mindenkit arra biztatunk, hogy ha teheti, csatlakozzon hozzánk a székesfehérvári vagy budapesti meccsen, és szurkoljunk együtt játékosainknak! Aki pedig személyesen nem tud ott lenni az eseményen, az a fiúk mérkőzésének alakulását a HUNVOLLEY.tv, a lányokét pedig az M4 Sport+ adásán keresztül tudja figyelemmel kísérni!

 

A fiúk hazai meccsére a jegyekért KATT IDE!

 

MENETREND:

Férfi röplabdamérkőzés:

  • Mérkőzés időpontja: 2024. január 18., 18:00 óra
  • Mérkőzés helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Olasz utca - MÁV Előre Volleyball Center

Női röplabdamérkőzés:

  • Mérkőzés időpontja: 2024. január 18., 19:35 óra
  • Mérkőzés helyszíne: 1037 Budapest, Folyondár utca 15. - Vasas Folyondár jobb pálya

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

„Amikor idejöttem, nem is terveztem, hogy ilyen sokáig maradok” – Pesti Marcell újra légiósnak áll

Kevés olyan búcsú van egy sportoló életében, amely egyszerre szól a lezárásról és egy új kezdet izgalmáról. Pesti Marcell számára […]

„Most nyílik ki igazán előttem a világ” – Szabó Vilmos a világ legerősebb bajnokságába igazol

Kevés nagyobb elismerése van egy klub munkájának annál, mint amikor a játékosai magasabb szintre lépnek. A nyártól új fejezet kezdődik […]

Az amatőrök is szezont zártak

Kiemelt vidéki sportegyesületként klubunk a Nemzeti Sportfejlesztési- és Módszertani Intézet jóvoltából adott otthont az Amatőr Bajnokság küzdelmeinek, melyet a Sportoló […]

Hátország - Bronzérmesek a fiúk - 06.06.-06.07.

A helyosztókat rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén a korosztályos bajnokságokban. Vasárnap eldőlt, hogy az I. osztályban szereplő lányok az 5. […]
crossmenuchevron-down