Újraélesztés Világnapja: női röplabdázóink a Tóvárosi Általános Iskolában jártak

2024. október. 19.
A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata a héten különleges látogatást tett az egyik székesfehérvári általános iskolában, ahol a Magyar Vöröskereszt munkáját támogatva segítettek újraélesztést oktatni a diákoknak. A programra az Újraélesztés Világnapja alkalmából került sor, azzal a céllal, hogy a gyerekek megismerkedjenek az alapvető életmentési technikákkal.

A MÁV Előre SC és játékosai nemcsak a pályán nyújtott teljesítményre és a sportban elért eredményeikre helyeznek hangsúlyt munkájuk során, de az is kiemelten fontos számukra, hogy aktívan támogassák a helyi közösségeket és részt vegyenek olyan kezdeményezésekben, amelyek az emberek biztonságát és jólétét szolgálják.

A Magyar Vöröskereszt vezetésével megszervezett esemény során a gyerekek interaktív módon sajátíthatták el az újraélesztés lépéseit, a sportolók pedig személyesen segítettek az egyes technikák bemutatásában. A MÁV Előre Foxconn csapata bízik abban, hogy példamutatásukkal hozzájárulhatnak a közösség tudatosságának növeléséhez, hiszen ezek az ismeretek akár életet is menthetnek a jövőben.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down