Egyre jobban összeáll női csapatunk játéka

2024. szeptember. 17.

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata folytatta felkészülését a bajnoki nyitány előtt. A tavalyi Extraliga ezüstérmes KNRC együttesével csapott össze barátságos mérkőzésen a hétvégén.

Bár Pallag Ágnesék végül 3-1-es vereséget szenvedtek szombaton, a székesfehérvári alakulat vezetőedzője sok pozitív dolgot látott a pályán, ráadásul tovább növeli a variációs lehetőségeket, hogy a héten két játékos csatlakozik az edzésekhez.

„A KNRC elleni szombati mérkőzés lehetőséget biztosított számunkra, hogy mérkőzésszituációban teszteljük tudásunkat. Ez azért is rendkívül fontos, mert jelenleg apróbb sérülések és betegségek miatt limitáltak a lehetőségeink a keretet illetően. Bár a 3-1-es vereség ezt nem feltétlenül tükrözi, a játékunk minősége sokkal jobb volt, mint hétközben. A blokkvédekezés erősebb volt és a koncentráció szintjével is elégedettebb voltam. Alig három hét maradt a bajnokság kezdetéig.

Még rengeteg munka vár ránk, hogy készen álljunk. Intenzív időszak vár a lányokra, hiszen további öt barátságos mérkőzést játszunk addig. Optimisták vagyunk. Hétfőtől Sziládi Viktória és Lavia is újra edzhet, így a felkészülés kezdete óta először szinte a teljes keret együtt dolgozhat. Az egyetlen kivétel Maia Dvoracek, aki az Egyesült Államokban végzi a rehabilitációt”

- nyilatkozta Lukasz Przybylak a mérkőzés után.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down