3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Ismét nyertek a csabaiak, ők jutottak elődöntőbe

2023. március. 29.

Harmadjára is 3:0-ra kikapott a MÁV Előre SC-ST Solar a jóval esélyesebb Swietelsky-Békéscsabától a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban szintén 3:0-ra maradt alul Nagy Fanni alakulata, amely a folytatásban az 5-8. helyért játszhat.

A Maia Dvoracek, Elvita Dolotova és Diana Karnitskaya nélkül felálló MÁV Előre jól kezdett, hiszen az első négy pontot egyaránt begyűjtötte. Vasileva pontjával 7:7-nél egalizált a Békéscsaba, majd a vezetést is megszerezte. 15:14-ig tulajdonképpen fej fej mellett haladtak a csapatok, utána viszont rákapcsoltak a hazaiak és 20:14-re meglógtak. Érdemi felzárkózás nem jött vendég oldalon, a Békéscsaba 25:18-ra nyert. 1:0

A második szett 9:8-ig volt szoros, előtte hol egyik, hol másik fél vezetett, vagy éppen döntetlent mutatott az eredményjelző. Ezután viszont öt ponttal ellépett a viharsarki gárda és végül magabiztos, 25:17-es sikert aratott. 2:0

Mindösze egy játszmagyőzelemre került a bajnokaspiráns a mérkőzés és egyben a párharc megnyerésétől, és ezt nem is bízta a véletlenre. 4-0-val nyitottak a vendéglátók a harmadik etapban, majd ugyan Tóth Jázmin, Anne Ertz és Haley Gilfillan pontjainak is köszönhetően 8-7-re felzárkózott a MÁV Előre, egyenlítés helyett ismét meglógtak a békésiek. 14-9-re, majd 24-24-re is vezettek, végül Aktas zárta le a szettet 25:14-re, a Békéscsaba 3:0-s győzelmét elősegítve. A háromszettes hazai sikerrel a negyeddöntős párharcot is behúzta a Békéscsaba 3:0-ra, így bejutott az Extraliga elődöntőjébe, míg a MÁV Előre SC-ST Solar az 5-8. helyért folytathatja a bajnoki csatározást.

Női röplabda Extraliga, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Swietelsky-Békéscsaba - MÁV Előre SC-ST Solar 3:0 (18, 17, 14)
Békéscsaba, 900 néző. Vezette: Halász, Barabás.
Békéscsaba: Drpa 4, Vasileva 15, Glemboczki 9, Bodnár 8, Pintér 5, Bagyinka 2. Csere: Kertész (liberó), Karhu, Oliinyk 1, Aktas 13. Vezetőedző: Tóth Gábor.
MÁV: Gilfillan 3, Kiss, Narancic 3, Tóth 10, Szabó 5, Ertz 13. Csere: Kovács (liberó), Szilágyi. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni: „Sajnos egy sérülés miatt felforgatott felállásban léptünk ma pályára, de úgy gondolom, hogy így is megpróbálták a lányok a maximumot nyújtani. Ma ez ennyire volt elég, de a küzdéssel és az akarattal nem volt gond, és erre tudunk a jövőben építeni. Sok sikert kívánunk a Békéscsabának a legjobb négy között!”

Továbbjutott a Békéscsaba 3:0-s összesítéssel.

(Fotó: archív)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down