3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Nagy csatára késztettük a békéscsabaiakat

2023. március. 26.

Három szoros szettet, de 3-0-s fehérvári vereséget hozott a MÁV Előre SC-ST Solar és a Swietelsky-Békéscsaba második összecsapása a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében.

4:0-val nyitott a párharc első felvonását három szettben nyerő Békéscsaba. Nagy Fanni időt is kért ezután, de 11:5-nél tovább nőtt a csabai fór. 15:9-es vendég vezetésnél jött az újabb időkérés. 19:17-nél sikerült két pontra felzárkóznia a házigazdának, majd 23:21-hez is szoros eredménnyel érkeztek a felek. Végül 25:21-gyel behúzták Glemboczki Zóráék a játékrészt. 0:1

A második szett is csabai ponttal indult, ellenben a következő kettőt Anne Ertzék szerezték és átvették a vezetést. 5:2-nél viszont már a viharsarkiak álltak jobban. Az izgalmak folytatódtak a következő percekben, Nagy Fanni együttese remek periódust produkálva, négypontos előnyre tett szert 9:5-nél. 14:14-nél beérte a BRSE a MÁV Előrét, de minden egyes pontért ádáz csatát vívott mindkét csapat. 18:16-nál ismét a hazaiak vezettek, 19:18-nál viszont már a vendégek. Tóth Gábor alakulata a hajrát jobban bírta és a harmadik szettlabát értékesítve, 25-23-ra megnyerte a felvonást. 0:2

A harmadik játszma elején is folytatódott a nagy küzdelem a pályán. 11:10-nél a házigazda volt előnyben, 16:12-nél viszont meglógott a Békéscsaba négy ponttal. 23:22-es vendég vezetésnél újfent az izgalmak kerültek fókuszba, az amerikai Maia Dvoracek ráadásul egyenlített is ezután. Tóth Gábor időkérése után Bodnár Dorottya juttatta szett- és meccslabdához a Swietelsky-Békéscsabát, Veselinova Vasileva pedig élt is a lehetőséggel és 25:23-nál lezárta a szettet, amivel 3:0-ra mnyerték a mérkőzést a csabaiak.

A mezőny és egyben a MÁV Előre SC-ST Solar legeredményesebb röplabdázója Maia Dvoracek volt ezen az estén, 20 ponttal. A fehérvári és a békéscsabai csapat legközelebb szerdán találkozik egymással, utóbbi otthonában.

Női röplabda Extraliga negyeddöntő, 2. mérkőzés
Swietelsky-Békéscsaba — MÁV Előre SC-ST Solar 0-3 (-21, -23, -23)
Székesfehérvár, 89 néző. Vezette: dr. Árpás, Bátkai-Katona.
MÁV: Dvoracek 20, Narancic 1, Tóth 7, Csabai 3, Szabó 9, Ertz 7. Csere: Kovács (liberó), Gilfillan 8. Vezetőedző: Nagy Fanni.
Békéscsaba: Drpa 16, Vasileva 16, Glemboczki 9, Bodnár 11, Mosher 5, Bagyinka 1. Csere: Kertész (liberó), Karhu. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Nagy Fanni: „Nagyon örülök, hogy a lányok ilyen lelkesek voltak. Még abban kell javulnunk, hogy el kellett volna hinnünk, hogy meg tudunk nyerni egy-egy szettet és így még szorosabbá tudtuk volna tenni a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a 3:0-s vereség ellenére egy szett megnyerése benne volt a meccsben. Gratulálok a Békéscsabának, de gratulálok a saját játékosaimnak is! ”

A negyeddöntős párharcban 2:0-ra vezet a Békéscsaba, amely a harmadik találkozón,

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down