3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Fontos három pontot szereztünk

2023. január. 28.

3-1-es győzelmet aratott a MÁV Előre SC-ST Solar az MTK Budapest felett, a női röplabda Extraliga alapszakasz 10. fordulójában. Nagy Fanni együttese ezzel szezonbeli második sikerét hozta össze és pontszámban beérte a tabella hetedik helyén álló fővárosiakat.

Remekül, 5-1-gyel kezdte a házigazda a mérkőzést, Maia Dvoracek ász nyitása után pedig az addigi legnagyobb különbség, 13-4 állt az eredményjelzőn. Ekkor már második idejét kérte ki a vendégek edzője, Leiszt Máté. Ezután valamelyest felzárkóztak a budapestiek, de 17-10-nél ismét jelentős előnyben volt a MÁV. A szett végén sem forgott veszélyben a fehérvári siker, Tóth Jázmin zárta le 25-17-nél. 1-0

A második játszma sokkal kiélezettebb csatát hozott, mint az első. 5-5-nél és 16-16-nál is egál volt, a hajrához mégis a MÁV érkezett több pontos fórral. 22-20 után két vendég hiba következett, majd Diana Karnitskaya egy ász nyitással tette fel a pontot az i-re, 25-20-ra nyert a vendéglátó. 2-0

4-1-gyel nyitotta a harmadik felvonást az MTK, de 5-4-nél sikerült fordítania Nagy Fanni csapatának. 11-7-nél megint a vendégek álltak jobban, időt is kért a hazai vezetőedző. Érdemi változást nem hozott a technikai szünet, sok hibával játszottak a haziak, öt-hét pontos előny birtokában pedig nyugodtabban röplabdázhattak a vendégek. Végül 25-18-ra nyertek és szépítettek Leiszt Máté tanítványai. 2-1

Fordulatos volt a negyedik játszma, hol egyik, hol másik fél állt jobban. 14-11-nél hárommal is vezetett a MÁV, de 16-15-nél az MTK került kedvezőbb helyeztbe. A hajrához 20-18-as fehérvári előnnyel érkeztek a felek, miután Dovareck életerős ütését nem tudták hárítani a túloldalon. A végjátékot a hazaiak bírták jobban és zsinórban szerzett öt ponttal, 25-20-ra behúzták a játszmát, 3-1 pedig a bajnokit.

A mezőny, s egyben a házigazda legeredményesebb játékosa az amerikai Maia Dvoracek volt huszonkét ponttal.

Női röplabda Extraliga alapszakasz 10. forduló
MÁV Előre SC-ST Solar — MTK Budapest 3-1 (17, 20, -18, 20)
Székesfehérvár, 100 néző. Vezette: Varjasi, Mezőffy.
MÁV: Gilfillan 9, Dvoracek 22, Karnitskaya 13, Tóth 14, Szabó 6, Dolotova. Csere: Kovács (liberó), Narancic, Kiss 1, Ertz. Vezetőedző: Nagy Fanni.
MTK: Asonja 12, Szabó 10, Berkó 7, Tatár 12, Briga 2, Costa 14. Csere: Divényi, Weidemenn (liberók), Varga 2, Garai. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Nagy Fanni: „Nagyon fontos három pontot szereztünk. Bár sok buta hibát vétettünk, mégis ellensúlyozni tudtuk az akaratunkkal és azzal, hogy egységes csapatként küzdöttünk. Ehhez a győzelemhez ma mind a tizenhárom játékos kellett. Büszke vagyok a lányokra!”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down