Három szettben maradt alul a MÁV a Vasas ellen

2023. január. 21.

3-0-s vereséget szenvedett a MÁV Előre SC-ST Solar a bajnoki címvédő Vasas Óbuda otthonában. A női röplabda Extraliga 9. fordulójában, a második szettben tudott szorosabb játékot kialakítani Nagy Fanni gárdája.

A bravúr reményében lépett pályára az utolsó helyen álló MÁV Előre a listavezető otthonában, szombat délután. A hazaiak 6-1-es szériával nyitottak, ami után jött is a vendég időkérés. Ez azonban nem változtatott a játék képén, 12-3-nál már jelentősen szétnyílt az olló a két gárda között. Végül Török Kata három egymást követő pontja zárta le a szettet, 25-11-nél. 1-0

A második játékrész teljesen más képet mutatott, mint az első. Maia Dvarocek szerezte az első pontot, majd ugyan 5-3-nál a Vasas vezetett, 7-7-nél már döntetlen állt az eredményjelzőn. A kiéletett csata sokáig folytatódott, 16-16-nál Tóth Jázmin pontjával egyenlített a MÁV Előre. 19-18-as fővárosi előnyt követően viszont zsinórban hat Vasas-pontot láthattak a szurkolók, ami megpecsételte a vendégcsapat sorsát, 25-18 lett a vége. 2-0

A harmadik etap ritkán látott képlet szerint zajlott: 9-8-ig mondhatni szoros küzdelem zajlott a pályán, ellenben ezután tizenegy labdamenetből jött ki sikerrel a pályaválasztó, míg a másik oldalon egyetlen pont sem született. 20-8 után Dvoracek szerzett pontot, de ez már kevés volt az üdvösséghez, 25-10-ra hozta ezt a szettet is a Vasas, 3-0-ra pedig megnyerte a bajnoki mérkőzést.

A MÁV Előre SC-ST Solar színeiben ezen a találkozón mutatkozott be a szerb Natasa Narancic, míg a klub legeredményesebb röplabdázója Maia Dvoracek volt tizenkét ponttal.

Női röplabda Extraliga, 9. forduló
Vasas Óbuda - MÁV Előre SC-ST Solar 3-0 (11, 18, 10)
Budapest, Folyondár utca. Vezette: Ujházi, Adler.
Vasas: Kump 10, Fábián 1, Bannister 13, Török 7, Fricova 8, Abdulazimova 4. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi 6, Skrypak, Papp 1, Jámbor 2, Boyko 7. Vezetőedző: Athanasopoulos.
MÁV: Gilfillan 5, Dvoracek 12, Karnitskaya, Tóth 7, Csabai, Dolotova 1. Csere: Kovács, Borostyán (liberók), Narancic, Szabó 2, Szilágyi, Ertz 3. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni: „A második szett kivételével semmilyen játékelemben nem tudtuk azt nyújtani, amit a múlt héten. Sajnálom, hogy ez így alakult és, hogy egy pillanatig sem tudtuk megnehezíteni ma a Vasas dolgát.”

(Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down