Szerdán kupavisszavágó

2022. október. 31.

Az UTE vendégeként lép pályára szerdán a MÁV Előre SC-ST Solar, a női röplabda Magyar Kupában. A nyolcaddöntő visszavágója előtt a lila-fehérek állnak jobban, ugyanis 3-1-re nyertek a párharc első, székesfehérvári találkozóján.

Nagy Fanni fehérvári vezetőedző pozitív előjelekkel készítheti fel csapatát az Újpest elleni második mérkőzésre, ugyanis a hétvégén, az MTK ellen győzelmet ünnepelhetett a női Extraligában. Ellenben az UTE kikapott Nyíregyházán. Az eredményes bajnoki szereplés ellenére persze nem lesz könnyű dolga a Fehérvárnak, hiszen hátrányból várja a visszavágót.

„Ugyanazt a játékot várom a csapattól, amit a hétvégén nyújtottunk. Megmutattuk, hogy nem csak egyének vagyunk, hanem képesek vagyunk csapatként, egymásért küzdeni a pályán. Remélem, hogy a szerdai meccsen ugyanolyan erővel tudunk pályára lépni és meg tudjuk lepni a Újpestet, mint ahogy azt az MTK ellen tettük” - nyilatkozta a várakozást illetően Kovács Evelin Dafné, a MÁV Előre SC-ST Solar liberó játékosa.

2022. 11. 02. 19:00, UTE Röplabda Csarnok, Budapest
Női Magyar Kupa nyoladdöntő, visszavágó
UTE - MÁV Előre SC-ST Solar

A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti. Az adás IDE kattintva érhető el.

Élő eredménykövetés ITT!

Hajrá, MÁV, hajrá, Fehérvár!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down