3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Új névadó szponzor az élvonalbeli női csapatnál

2022. augusztus. 17.

A kiemelkedő minőségű napelemrendszerek kiépítésében jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező ST Solar és a MÁV Előre Sport Club névadó támogatói megállapodást kötött egymással. Ennek értelmében a 2022/2023-as idényére készülő női röplabdacsapat MÁV Előre SC-ST Solar néven szerepel majd az Extraligában és a Magyar Kupában egyaránt.

Kovács Zoltán, az ST Solar ügyvezető igazgatója (balra) és dr. Tálos Péter, a MÁV Előre SC elnöke (jobbra)

„A MÁV Előre munkásságára már korábban felfigyeltünk és azt tapasztaltuk, hogy az az alázatos munka és a hosszútávú víziók, amelyeket célul tűztek ki maguk elé, abszolút a mi hitvallásunkkal is egybe vág. Hiszünk benne, hogy a munkának mindig megvan az eredménye. Ahogyan a MÁV Előre, úgy mi is a kiszámíthatóságot és a megbízhatóságot tartjuk szem előtt. A női röplabda az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül és bízunk benne, hogy támogatásunkkal ezt még magasabb szintre tudják emelni.” - fogalmazott Kovács Zoltán, az ST Solar ügyvezető igazgatója. „Mindenképpen egy kölcsönösen előnyös, hosszú távú kapcsolat kialakítására törekszünk. Reményeink szerint büszkén állhatunk a lányok sikerei mellé, illetve cégünket is népszerűsíthetjük a székesfehérvári lakosság és a MÁV Előre drukkerei körében. Célunk, hogy ne csak a röplabdaszakosztály, hanem a teljes MÁV Előre sportklub életének szerves részévé válhassunk.” - tette hozzá Kovács Zoltán.

„Fontos volt számunkra, hogy egy olyan partnert találjunk, amellyel hosszú távon, sikeresen együtt tudunk működni. Új névadó szponzorunk szívügyeként kezeli a röplabdát és szenvedéllyel viszonyul hozzá, elkötelezett a sportág iránt. Célunk, hogy az ST Solar és a MÁV Előre SC is megtalálja a számításait a megállapodás keretein belül.” - fogalmazott Szabó György, a MÁV Előre SC ügyvezetője.

Köszöntjük az ST Solart a MÁV Előre Sport Club családjában! Hajrá, MÁV Előre SC-ST Solar!

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down