3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Rangadót nyertünk három szettben

2022. március. 20.

A NB I. Liga 1-4. helyért zajló rájátszás első körében, az alapszakaszban második MÁV Előre SC-Bericap a harmadik Gödöllői RC-t fogadta Székesfehérváron. A házigazdának különösen az első szettben kellett nagyot harcolnia, végül mindhárom bajnoki pontot begyűjtötte.

Nem éppen a MÁV szája íze szerint alakult a nyitó játékrész. A Gödöllő már az első pont után előnybe került és ezt a szett jelentős részében meg is tartotta. 6-2-nél négy ponttal, 11-6-nál öttel, 18-14-nél néggyel vezetett a GRC. A MÁV először 23-23 után, a huszonnegyedik pont megszerzésénél vezetett a játszmán belül, Tóth Jázmin támadása révén. Ezután az első szettlabdát hárították a vendégek, a másodikat viszont Tóth Jázmin értékesítette, 26-24-re lezárva a játékrészt.

A második felvonásban korántsem volt annyi izgalom, mint az elsőben. 1-1 után előnybe került Nagy Fanni csapata, amely 10-8-nál még csak kettővel, 19-11-nél viszont már nyolc ponttal vezetett. Ezt a játszmát is Tóth Jázmin zárta le, méghozzá 25-17-re.

A harmadik etapban Szalay Attila vendég együttese 3-0-ás szériával nyitott, a hazai egyenlítésre pedig 8-8-ig várni kellett, amikor Diana Karnitskaya két ász nyitással előbb egalizált, majd előnybe hozta csapatát. 11-11 után Tóth Jázmin, Szerencsés-Miklai Zsanett és Diana Karnitskaya is pontot szerzett, 15-11-et követően pedig ismét néggyel ment a MÁV. A GRC nem hagyta magát, 18-18-nál újfent utolérte a fehérvári alakulatot, ezután viszont egy rontás, majd Garcia Victoria Yaimaris de Los Angeles pontjával megint meglógott a pályaválasztó. A szettet Szerencsés-Miklai Zsanett zárta le 26-19-nél, míg a mérkőzést 3-0-ra nyerte a MÁV Előre SC-Bericap.

A bajnoki legponterősebb játékosának Szerencsés-Miklai Zsanett bizonyult húsz ponttal.

Női röplabda NB I. Liga rájátszás az 1-4. helyért
MÁV Előre SC-Bericap - Gödöllői RC 3-0 (24, 17, 19)
Székesfehérvár, 85 néző. Vezette: Mezőffy, Tillmann
MÁV: Szerencsés-Miklai, Karnitskaya, De Los Angeles, Csabai, Szilágyi, Tóth. Csere: Kovács (liberó), Kiss L. Vezetőedző: Nagy Fanni.

Nagy Fanni vezetőedző: „Nagyon örülök, hogy győzelemmel kezdtük a rájátszást, annak pedig végképp, hogy 3-0-val. Az első szettben megint csak a végjátékban tudtunk nyerni, ami egyrészt nyilván jó, mert győztünk, másrészt viszont nem annyira, mivel figyelnünk kell, hogy már a mérkőzés elején maximális koncentrációval röplabdázzunk. Gratulálok a lányoknak!”

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down