3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Kikaptunk a megyei rangadón

2021. március. 24.

Harmadik vereségét könyvelhette el a MÁV Előre-BERICAP a férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló körében, szerdán. A Dunaújváros elleni idegenbeli fellépésen három szettben maradt alul a fehérvári gárda.

Két vereséggel a háta mögött utazott el Dunaújvárosba a MÁV, ráadásul továbbra sem számíthatott egyik alapembere, Oleksii Denin játékára. Ellenben a vendéglátó már nyert mérkőzést a rájátszásban, s pályaválasztóként eleve kedvezőbb helyeztben volt.

Az első szettben 4:1-gyel kezdtek a hazaiak, de 6:5-nél, sőt 13:11-nél is a MÁV volt előnyben. Ezután öt pontot szerzett egymás után a DKSE és a kiharcolt előnyt megtartva, 25:19-re meg is nyerte a nyitó játékrészt.

A második felvonás elején átvettük a vezetést, de rövid időn belül fordított Tomanóczy Tibor csapata, onnan pedig végig futottunk az eredmény után. Hiába sikerült 14:13-nál mindössze egy pontra felzárkózni, egyenlíteni nem tudtak Kholman Norberték, az újvárosiak ezt a szettet is megnyerték, méghozzá 25:17-re.

A harmadik szettben pedig az időnként szoros eredmény ellenére majdnem végig vezetett a házigazda és 25:22-es sikerével lezárta a bajnokit, 3:0-s győzelmet aratva.

Férfi röplabda NB I Extraliga kvalifikáló kör, 3. forduló:
DKSE - MÁV Előre-BERICAP 3:0 (19, 17, 22)
Dunaújváros, zárt kapuk. Vezette: Kiss, Selega.
DKSE: Garrett 19, Ambrus 4, Boa 4, Tomanóczy 5, Duman 1, Bohnicsek 19. Csere: Laczi, Gebhardt (liberók), Majoros 2, Hatvany 1. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
MÁV: Neukum 9, Tóth 1, Kholman 5, Salazar 16, Kulcsár 8, Stefanovics 1. Csere: Takács, Szentesi (liberók), Náhol. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: "Örülök, mert hoztuk a kötelező győzelmet. Megérdemeltük a három pontot, mert ellenfelünknél jobb teljesítményt nyújtottunk. A gépezetben akadtak porszemek, így az is, hogy a szetteket nem tudtuk elsőre befejezni. A mérkőzésen elkövetett hibákat ki kell javítanunk a héten, hiszen azokat a Debrecen ellen nem szabad elkövetnünk. Megyünk tovább, és bízom abban, hogy vasárnap is sikerrel zárjuk a találkozót."

Gelencsér Balázs vezetőedző: "Sajnos hasonló gonddal küzdöttünk, mint az elmúlt mérkőzésen, ez pedig a nyitásfogadás. Ismét megvoltak azok a szériáink, amikor négy-öt pontot ajándékoztunk az ellenfélnek, mert képtelenek voltunk támadásokig eljutni. Ezen kívül azonban sokkal jobban néztünk ki, mint legutóbb, és ha ezt a játékelemet sikerül stabilizálni, akkor jóval jobb eredményeket tudunk elérni."

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down