3:1-re vertük a budaörsieket

2020. február. 1.

3:1-es hazai diadallal zárult a MÁV Előre-BERICAP - Budaörsi DSE mérkőzés a női röplabda NB I Liga alapszakasz 14. fordulójában. Farkas Mihály együttese mindössze a második szettet engedte át ellenfelének.

Telt ház előtt, remekül kezdte a MÁV a Budaörs elleni mérkőzést, amelyen hazai oldalon Farkas Mihály vezetőedző nézett képletesen farkasszemet elődjével, a már a vendégeknél dolgozó Fésüs Irénnel. A bizonyítási vágy érezhetően mindkét térfélen megvolt, ennek eredménye viszont csak fehérvári vonalon mutatkozott meg. Egy kisebb felzárkózást leszámítva végig fölényesen vezetve, 25:14-re nyerte a nyitó játékrészt a vendéglátó.

A második szett eleje több izgalmat hozott az elsőnél, azonban 11:6-nál már tetemesebb előnyt kovácsoltak össze a vendégek. Ez a fór a folytatásban is megmaradt, sőt, tovább gyarapodott: a BDSE 25:16-ra győzött és 1:1-re egyenlített.

Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok a harmadik felvonásban, de Sydney Busa kiemelkedő játéka kulcsfontosságú pillanatokban újabb sikerhez segítette a MÁV-ot: 25:19-re hozta a szettet a tabella harmadik helyén álló házigazda, s 2:1-re újfent vezetett összesítésben.

A negyedik etapban a végső siker is összejött a Fejér megyei alakulatnak. Sydney Busa továbbra is remekelt, de a csapattársak is kitettek magukért és végül 25:18-ra nyertek, összesítésben pedig 3:1-re.

Ez volt az első alkalom, hogy a Fehérvárról télen távozó Fésüs Irén, akivel négy meghatározó játékos is áttette székhelyét Pest megyébe, ellenfélként tért vissza a királyok városába. Hazai oldalon pedig a Fésüst váltó Farkas Mihály vezetőedző átalakult keretében most mutatkozott be a vasutas klub szurkolói előtt az amerikai center, Crespi Shaun Elizabeth.

A bajnoki legponterősebb játékosa Sydney Busa volt 31 ponttal.

Női röplabda NB I Liga alapszakasz, 14. forduló:
MÁV Előre BERICAP - Budaörsi DSE 3:1 (14, -16, 19, 18)
Székesfehérvár, vezette: Szabó Zs., Kiss Z.
MÁV: Martinez I., Crespi S., Busa S., Berkó L., Kiss A., Szabó L. Csere: Kovács E. (liberó)., Budai V., Zolnai V. Vezetőedző: Farkas Mihály

BDSE: Pisák F., Horváth P., Szabó L., Boskó L., Reljic M., Petri I. Csere: Futsek S. (liberó), Vincze S., Deli Zs. Vezetőedző: Fésüs Irén

A mérkőzés alakulása: I. szett: 5:1, 9:4, 12:9,16:9, 20:11. II. szett: 2:2, 4:5, 6:11, 11:16, 11:22. III. szett: 4:3, 7:6, 10:10, 13:11, 14:14, 21:18, 24:19. III. szett: 7:4, 15:7, 18:11.

Farkas Mihály: " Gratulálok a csapatomnak! Három szetten keresztül nagyon jól játszottunk. Az első játszmában mutatott koncentrációnkat sajnos a másodikban kipihentük, de szerencsére utána ismét eredményesen röplabdáztunk. Ugyanakkor a kelleténél több nyitást rontottunk el, de ennek ellenére a gyors játékunkat tudtuk játszani."

Crespi Shaun Elizabeth: "Örülök, hogy a csapattal ilyen jó meccset játszottunk hazai bemutatkozásom alkalmával és sikerült nyernünk. Már nagyon izgatott vagyok a következő meccs miatt." 

Fésüs Irén: "Az elmúlt húsz évben remek munkát végeztem. Gratulálok magamnak mindkét csapatomhoz!" 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down