3064
2025.05.10.
19:45
Jegyek

Kiemelkedő teljesítmények a vívóknál

2024. szeptember. 11.

A MÁV Előre Vívó Szakosztálya kiemelkedő eredményeket ért el a 2023/24-es szezonban. 

A legkisebb korosztályban, a Törpici (U10) mezőnyében az összesített ranglista második helyén végeztek versenyzőink leány és fiú kategóriában. Jakab Szofi és Béres András folyamatosan dobogós helyezéseket ért el a szezon során. Szofi mellett Rideg Tamara, Nyíregyházi Bíborka is döntőbe jutott, előbbi a hajdúhadházi Olimpicin, utóbbi a szolnoki állomáson jutott a legjobb nyolc közé. Az Országos Bajnokságon Bíborka helyett Helt Annával egészült ki a csapat, és hetedik helyen zárták a szezont. További döntős eredményt ért el U12-es korosztályban Nagy Nanetta Napsugár, aki egyéniben hatodik helyen, összetettben pedig ötödik helyen végzett, illetve az újonc fiú csapatunk a hetedik helyen zárta a bajnokságot.

2023 végén először rendeztek U14-es Ifjúsági Fesztivált, ahol az egyéni eredmények alapján két MÁV Előrés versenyző is képviselhette Magyarországot. Nagy Nanetta Napsugár az U14-es korosztályban is maximálisan helyt állt, és a 16. helyen végzett. Fekete Fenyvesi Olivér egy kiváló csoportkörös szereplés után a 34. helyen zárta a nemzetközi tornát.

Kadet korosztályban Varga Flóra Luca nyújtott kimagasló teljesítményt a szezon során, egyéniben 11. helyezést ért el. A budapesti Világkupán aranyérmet szerzett a kettes csapattal. Egész évben versenyben volt a Világ,- és Európa-bajnokságra való kijutásért, azonban végül a 10. helyen zárta a bajnokságot és nem sikerült a kvalifikáció. Flóra a következő szezonban már junior kategóriában fog versenyezni, amely három nagyon erős korosztályt ölel fel.

A hazai válogató versenyeken is számos érmes helyezést ért el a MÁV Előre Vívó Szakosztálya.

A 2024/25-ös szezonra való felkészülés már elkezdődött a vívóink számára. Először egy napközis táborral hangolódtak a következő idényre, majd egy nemzetközi edzőtáborban vettek részt, ahol 140 vívó készülhetett együtt.

 

A MÁV Előre Vívó Szakosztályának 2023/24-es eredményei: 

Olimpici Csaba Kupa:

Gyerek lány párbajtőr: Nagy Nanetta Napsugár 6. hely

Újonc fiú párbajtőr: Fekete Fenyvesi Olivér 6. hely

Törpici lány párbajtőr: Jakab Szofi 2. hely

 

Olimpici Gaál Csaba Emlékverseny, Pécs:

Törpici fiú: Béres András 3. hely

 

Kulcsár Győző Emlékverseny:

Törpici fiú: Béres András 5. hely

Törpici lány: Jakab Szofi 3. hely

 

Olimpici Szolnok Kupa:

Törpici fiú: Béres András 2. hely

Törpici lány: Jakab Szofi 5. hely, Nyíregyházi Bíborka 8. hely

 

Olimpici Hajdúhadház:

Törpici fiú: Béres András 2. hely

Törpici lány: Jakab Szofi 6. hely, Rideg Tamara 8. hely

Újonc fiú párbajtőr: Fekete Fenyvesi Olivér 2. hely

 

III. Magyar Kupa:

Kadet Női válogató: Varga Flóra 3. hely

 

IV. Magyar Kupa:

Kadet Női válogató: Varga Flóra 5. hely

 

Vidékbajnokság:

Gyerek lány egyéni: Nagy Villő Korina 7. hely, Nagy Nanetta Napsugár 8. hely

Törpici fiú: Béres András 3. hely,

Újonc fiú egyéni: Solymos Benedek 3. hely

Újonc lány: Nagy Nanetta Napsugár 6. hely

Újonc fiú csapat: Solymos Benedek, Fekete Fenyvesi Olivér, Tarjányi Tas 2. hely

Serdülő Fiú párbajtőr: Solymos Benedek 3. hely

Törpici lány egyéni: Nyíregyházi Bíborka 2. hely, Jakab Szofi 3. hely

Törpici lány csapat: Jakab Szofi, Nyíregyházi Bíborka, Rideg Tamara 1. hely

 

Diákolimpia:

Fiú párbajtőr: Béres András 2. hely

Lány párbajtőr: Jakab Szofi 2. hely, Nyíregyházi Bíborka 8. hely

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Karnyújtásnyira a győzelem: szombaton jön az Extraliga döntő harmadik fordulója

Május 10-én ismét Székesfehérváron találkozik a MÁV Előre Foxconn és a Fino Kaposvár, hogy harmadik alkalommal is összemérjék erejüket az […]

Hétvégén jön a Női U17 Országos Bajnokság Döntője

Május 9-11. között érkezik a lányok U17-es korosztályának utolsó kihívása, a hétvégi döntő során a legjobb 6 közé jutott egyesület […]

Kaposváron is diadalt aratott a MÁV Előre Foxconn

Elképesztő összecsapással folytatódott a 2024/25-ös Extraliga bajnokság döntője Kaposváron. Bár a finálé második találkozóját két szettgyőzelemmel indították a hazaiak, a […]

Bronzéremmel indították a szezont: sikeres hétvégét zárt Villám Lilla és Kun Stefánia az osztrák bajnokságon

Villám Lilla és Kun Stefánia nagyszerű hétvégét zártak az osztrák strandröplabda bajnokság első fordulójában, ahol Leo Sindice vezetőedző irányításával bronzérmet […]
crossmenuchevron-down