Elsöprő győzelem Budapesten

2023. december. 16.

Magabiztos győzelmet aratott a MÁV Előre Foxconn az Újpesti Torna Egylet felett a magyar női Extraliga Alapszakaszában. Lukasz Przybylak együttese szettveszteség nélkül abszolválta a budapesti túrát.

A BRSE elleni 3-0-s idegenbeli vereség után a fehérvári hölgyek azzal a céllal utaztak az UTE otthonába, hogy visszatérjenek a győzelem útjára, és megszilárdítsák harmadik helyüket a tabellán. Nehéz mérkőzésre számíthattak, hiszen soron következő ellenfelük négy nappal korábban épp azt az SZBRA-t verte 3-1-re, amely a Magyar Kupában megálljt parancsolt a kék-fehéreknek.

Az összecsapás ennek megfelelően szorosan kezdődött. A hazaiak 16-16-ig tartották a lépést, akkor azonban a MÁV Előre három ponttal meglépett. Pallag Ágnesék jól őrizték az előnyt, így az első, önbizalomnövelés szempontjából is fontos szettet behúzták. Ezt követően a vendégek újfent elővették a szezon során már többször is bemutatott szebbik arcukat. A második és a harmadik játszmában is végig fölényesen vezetve diadalmaskodtak.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a vendégek légiósa, Maia Dvoracek volt 12 ponttal, a csapatkapitány, Pallag Ágnes 10 pontig jutott. 

UTE – MÁV Előre Foxconn 0-3 (21-25, 17-25, 22-25)

Budapest, UTE Röplabda Csarnok

UTE: Kindelan, Sziládi, Saldanha, Ambrosio, Moreno, Zólyomi. Csere: Baksa (liberó), Dömsödi (liberó), Kilyénfalvi, Boskó, Dani, Manninger, Whitney, Sanchez. Vezetőedző: Horváth András.

MÁV Előre Foxconn: Dvoracek, Király-Tálas, Vacsi, Matos, Szabó, Pallag. Csere: Kovács (liberó), Andersson, Markovic, Orosz, Michalewicz. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down