A Kaposvárt fogadjuk kora délután

2023. október. 27.

Pénteken a KNRC látogat Székesfehérvárra, a női röplabda Extraliga alapszakasz 3. fordulójában.

A bajnoki párharc egyértelmű esélyese a nyáron jelentősen megerősödött MÁV Előre Foxconn. Pallag Ágiék ugyanis két győzelemmel nyitották a 2023/2024-es idényt, ellenben a somogyi alakulat egyaránt vereséget szenvedett az első két játéknapon.

Meglehetősen korai időpontban lépünk pályára a Kaposvár ellen, de ennek ellenére is reméljük, aki tud, kilátogat és megtekinti az összecsapást. Kétszer is játszottunk edzőmeccset a mostani ellenféllel és úgy gondolom, mindkettő hasznos volt a felkészülésünk szempontjából. Pénteken a saját játékunkra koncentrálva, mindent megteszünk, hogy folytassuk a győztes meccsek sorozatát" — nyilatkozta a mérkőzés előtt Vacsi Evelin, a MÁV Előre Foxconn röplabdázója.

Női röplabda Extraliga alapszakasz, 3. forduló

2023. október 27., péntek, 13:30, Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ

MÁV Előre Foxconn — KNRC

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

UTÁNPÓTLÁS 09.19.-09.20

Elrajtoltak a 2026-2027-es röplabda utánpótlás bajnokságok. Az U20-os lányok minkét mérkőzésüket megnyerték, míg az U16-os lányok mérlege egy győzelem, illetve egy vereség lett. Hasonló mutatókkal zártak a fiú U16-os csapataink is a II. és a III. osztályban.

Előre lépnének a lányok

Gőzerővel dolgozik női Extraligás röplabda csapatunk Kaszap Tamás irányításával, akit arra kértünk, hogy avassa be a szurkolókat a felkészülés műhelytitkaiba, és beszéljen a játékoskeret átalakításáról, és a gárda ez évi céljairól.

Borbély István Emléktorna 2026

Székesfehérváron szombaton 9 órától immár hetedik alkalommal rendezi meg a MÁV Előre Sportakadémia a Borbély István U16 Fiú Röplabda Kupát, amelyen a 2012. január 1. után született ifjú röplabdázók vehetnek részt a MÁV Előre Volleyball Centerben.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A 2026-os labdarúgó-világbajnoksággal világszerte felpezsdült a fogadási élet is, a pályán zajló izgalmak mellett a szurkolói élmény is új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban. Több héten át tartó […]
crossmenuchevron-down