3064
2026.04.17.
19:00
Jegyek
3064
2026.04.25.
16:00
Jegyek
3057
2026.04.29.
20:00
Jegyek

Bemasíroztunk az elődöntőbe

2025. december. 18.

A férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjében csapatunk a TFSE elleni visszavágón a fővárosi összecsapás után hazai pályán sem vesztett szettet, és ezzel a legjobb négy közé jutott.

Az első játszmában minden különösebb gond nélkül tudatosította csapatunk, hogy hazai pályán játszik, és fölényes vezetést kovácsolt. 7:1-nél kért először időt a vendégek szakvezetője, majd Eke Péter ásznyitását követően, 13:4-nél másodjára is magához rendelte tanítványait. Pesti Marcell labdái ellen nem volt ellenszerük a fővárosiaknak, de a szettet Redi Bakiri zárta le, 25:14.

A második etap első negyede némileg szorosabban alakult, de Eke és Bakiri helyre billentette az egyensúlyt, pillanatok alatt 8:4-re vezettünk. Aztán némi megingás kísérte játékunkat, a TFSE vérszemet kapott, és kiegyenlített, 8:8. Fej-fej mellett haladtak a felek egészen 16:16-ig, ám innentől már a mi kezünkben volt a játékrész, dacára annak, hogy még megkísérelte ellenfelünk az egalizálást 20:19-nél, de ez nem jött össze számukra, és Zeitler Mihály rontott nyitásával véget is ért a szett, 25:20.

Az elsőhöz hasonlóan a harmadik játszmában szintén tetemesnek mondható előnyt harcoltunk ki, és végig uraltuk ezt a szettet is, ahol egymás után adott lehetőséget a fiataloknak Omar Pelillo. Nem is vallottak szégyent, akik pályára léptek, és mindössze 21 perc alatt elvarrták a szálakat. Itt ugyancsak volt egy kisebb feltámadásuk a vendégeknek, ám igazán nem tudták csökkenteni a különbséget, mivel együttesünk egyre jobban növelte a távolságot, és így rendkívül könnyed sikerrel, összesítésben 6:0-al jutottunk a legjobb négy közé.

MÁV Előre Foxconn – TFSE 3:0 (14, 20, 16)
Székesfehérvár, 83 néző
Vezette: Árpás Krisztina Enikő Dr., Adler László.
MÁV Előre Foxconn: Szabó V. 3, Bakiri 14, Eke 4, Luna Slaibe 2, Péter A. 4, Pesti 12. Csere: Takács M. (liberó), Ambrus 6, Bandi B. 1, Szávai 3, Szentesi, Varga P.4. Vezetőedző: Omar Pelillo.
TFSE: Füzék 2, Majoros 8, Horváth B. 7, Kiss B. 2, Zeitler, Tóth M. 2. Csere: Szalaki (liberó), Dóczi 2, Bakos 1, Knobloch, Kurtucz 1. Vezetőedző: Bartal Gergely.

 

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Másodjára is biztos siker

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén csapatunk a fővárosban is legyőzte a Prestige Fitness PSE együttesét, így már […]

Hátország - Jobbára sikeres hétvége - 04.11.-04.12.

Utánpótlás csapataink közül több korosztályban mindkét mérkőzésüket sikeresen zárták a lányok és fiúk, az U20-asok mellett az U15-ösök is tökéletes […]

Értékes győzelem, maratoni csatában

A TippmixPro Női Extraliga, 5-9. helyért folytatott küzdelmében, a 6. fordulóban csapatunk 126 perces rendkívül nehéz összecsapáson harcolta ki a […]

Kiélezett csata után győzelem

A TippmixPro Férfi NBI Extraliga elődöntőjének első összecsapásán csapatunk a Prestige Fitness PSE ellen mindvégig fordulatos meccsen nyert az egyik […]
crossmenuchevron-down