3064
2025.04.19.
16:00
Jegyek
3064
2025.04.19.
18:00
Jegyek

Nemzetközi felkészülési tornával emlékeztünk Horváth Károlyra

2023. szeptember. 9.

Idén is igyekeztünk méltóképpen megemlékezni Horváth Károlyról, a fehérvári röplabdázás néhai támogatójáról. A nevével fémjelzett felkészülési tornán három magyar és egy osztrák csapat lépett pályára.

A házigazda MÁV Előre Foxconn, a Pénzügyőr SE, a TFSE és az osztrák UVC Graz vett részt az egynapos versenyen, amelynek a székesfehérvári VOK Sportcsarnok adott otthont. A nap első összecsapásán a mieink 3-0-ra felülmúlták a TFSE-t, majd a graziak 2-1-re verték a PSE-t. A délután folyamán a Pénzügyőr 2-1-re bizonyult jobbnak a TFSE-nél, míg az elsőségről döntő összecsapáson a Graz nyert 2-1-re a MÁV Előre ellen.

„Az első mérkőzésen örültem, hogy sok fiatal játéklehetőséget kapott. A második találkozón az első szett könnyű behúzása után kicsit lazábbra vettük a játékot, amit a grazi csapat kihasznált, majd át is vette a vezetést és egy felszabadult játékkal fölénk kerekedett, ami az ő győzelmüket eredményezte. Az elmúlt két hét edzőmeccsein is mindig ugyanaz a tanulság, hogy 1-2 szett megnyerése után nem elégedhetünk meg az eredménnyel, mivel a röplabdát nem kettő, hanem három nyert szettre játsszák” — nyilatkozta honlaptunknak Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Eredmények:
MÁV Előre Foxconn - TFSE 3-0
Pénzügyőr SE - Graz 1-2

3. helyért:
Pénzügyőr SE - TFSE 2-1

1. helyért:
MÁV Előre Foxconn - UVC Graz 1-2

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Szombaton két Extraliga mérkőzésnek is otthont ad a MÁV Előre Volleyball Center

Április 19-én a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapatát is új kihívás várja. Míg a lányok az UTE csapatával […]

Ismét vesztett szettek nélkül nyertünk a GreenPlan-VRCK ellen

Április 15-én, az Extraliga bajnokság elődöntőjének keretében a fiúk második alkalommal is találkoztak a GreenPlan-VRCK csapatával. Az ezúttal idegenben játszott […]

Harc az ötödik helyért: 3-0-ra maradtunk alul az UTE csapatával szemben

Április 14-én a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata Budapesten találkozott az UTE játékosaival, hogy összecsapjanak az Extraliga bajnokság ötödik helyéért. […]

Elstartolt a jelentkezés a MÁV Előre nyári röplabdatáborába!

Idén nyáron is várja a 7–11 éves gyerekeket a MÁV Előre Röplabdatábor Székesfehérváron! Az eseményen többek között izgalmas edzésekkel, játékos […]
crossmenuchevron-down