Bemutatkozik Kun Benedek

2019. október. 12.

Jelenleg a Testnevelési Egyetem másodéves hallgatója vagyok edző szakon. Természetesen röplabda szakirányon.

A sport mindig is jelen volt az életemben: kezdetben úsztam, majd édesanyám tanácsára elkezdtem röplabdázni az érdi Delta RSE-ben Mátrai Beánál, aki nem csak nekem, hanem testvéreimnek is a nevelőedzője volt. Sajnos már akkor érezhető volt a fiú vonal hátrányos helyzete, mely a létszámban mutatkozott meg, így Csepelen folytattam pályafutásomat, ahol nagy sikereket értünk el: OGYB és OSB bronzérmesek voltunk. A csepeli évek alatt az édesapám volt az edzőnk, aki Bezzeg Juditot váltotta a csapatnál. Sajnos itt is utolért a szakágat akkor sújtó finanszírozási probléma: a Csepeli röplabda megszűnt. A csapat tagjai szétszéledtek. Én az akkori utánpótlásválogatott edzőm sokadik hívásának eleget téve Dunaújvárosba igazoltam. Ez egy nagyon nehéz, de tanulságos időszak volt számomra, hiszen kollégista lettem, és a gimnáziumot is ott kellett hagynom. Rengeteg élményben volt részem, sajnos nem mindig jókban, de igyekszem csak a szépre emlékezni. Végül a régi, budapesti gimnáziumomban érettségiztem, majd a TE következett.

A sportolói pályafutásom nagyon gazdag, számtalan különdíj büszke tulajdonosa vagyok.  A korosztályos válogatott tagja voltam minden korosztályban, 8 évig a Budapest Válogatott tagja, később csapatkapitánya, majd az a megtiszteltetés ért, hogy Kis Pista bácsi felkért másodedzőnek az egyik tornán. 

A felnőtt pályafutásom az NBI-ben 15 évesen kezdődött, háromszor voltam 5. helyezett: a Dunaferr, és a MAFC csapatában.

Belekóstoltam a strandröplabdába is, ahol szintén sikereket értem el utánpótlás korosztályban többször is döntőt játszottam.  Buday Balázs keze alatt sokat fejlődtem, és kipróbálhattam magam edzőként a nyári táborban egész kicsi gyerekek között. 

Jelenleg két célom van: az egyik, hogy a felnőtt mezőnyben, most már tényleg felnőttként – novemberben leszek 21 éves – megmutassam, hogy mire vagyok képes, és sikeresen elvégezzem az egyetemet.

Örülök, hogy a Fehérvár csapatában játszhatok együtt régi és új csapattársaimmal, és egy ilyen komoly szaktekintéllyel, mint Ödönbá.

Ez is érdekelhet

TEREMFOGLALÁS - MÁV ELŐRE VOLLEYBALL CENTER

A Máv Előre SC életében óriási lépés, hogy 2024. december 13-án ünnepélyes keretek között átadásra került a MÁV ELŐRE VOLLEYBALL […]

Eke Péter és Szabó Vilmos is marad a MÁV Előre Foxconnál: a játékosokat az elmúlt szezonról és céljaikról kérdeztük

A MÁV Előre Foxconn két kulcsjátékosa, Eke Péter és Szabó Vilmos a 2025/26-os szezonban is a csapat kötelékében marad. A […]

Készülhet a 2026-os Bajnokok Ligájára a MÁV Előre Foxconn

Ismét izgalmas szezonra készülhet a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, az egyesület ugyanis hivatalosan is bekerült a 2026-os CEV Bajnokok […]

Álláshirdetés: pénzügyi asszisztenst keres a MÁV Előre SC

A MÁV Előre SC azonnali kezdéssel keres új munkatársat pénzügyi asszisztens pozícióba. Feladatok: Bejövő – kimenő számlák iktatása, scannelése Pályázatok […]

Kvalifikációs sikerek a FitKid Európa Kupán

Remek eredményekkel zárták sportolóink a Tatán megrendezett, 2025-ös FitKid Európa Kupa kvalifikációs versenyét, ahol több első helyezést is sikerült megszerezni. […]
crossmenuchevron-down